Látogatóban Piliscsabán
„Szentségben és igazságban, napról napra, amíg élünk”
Szerző: Bodnár Zita
Volt egyszer egy közösség Budapesten, az 1970-es és 80-as években alakult közösségek egyike. A katolikus csoport tagjai keresték hivatásukat, helyüket az egyházban. Ebben az útkeresésében találtak rá Szent Ferencre és a ferencesekre. Ekkor 1988-at írtunk. Barsi Balázs ferences szerzetes tartott egy előadássorozatot a közösség tagjainak Pasaréten. Miközben a ferences életről, rendről, „filozófiáról” szóló tanításokat hallgatták, ráébredtek: ez az, amire igazán vágynak. Így kezdődött a közösség kapcsolata a ferences családdal…
1989-ben befogadták a közösség tagjait a világi rendbe. A világi ferences élet első lépcsőfokait a képzés és a lelkigyakorlaton való részvétel alkotta, valamint az a vágy, hogy minél jobban megismerjék Szent Ferenc tanítását, életét, tanúságtételét, és minél jobban elmélyüljenek benne.Ahogy együtt haladtak ezeken a lépcsőfokokon, a közösség tagjai között, vagyis ekkor már a ferences család világi tagjai között egyre szorosabbá vált a kapcsolat. Ennek gyümölcseit látva és érzékelve néhány testvér szívében megszületett a vágy, hogy egymás közelében éljenek. Annál erősebb egy közösség, minél jobban ismerik egymást tagjai, minél nagyobb az őket összekötő testvéri szeretet. Isten kegyelméből ez a vágy hamarosan valóra válhatott. A Budapesthez közeli Piliscsabán találtak egy eladó házat, amelyhez hatalmas kert tartozott – kis fás ligettel. Aztán ahogy kezdték kinőni az öreg épületet, szép lassan mindenkinek saját házat építettek. Jelenleg négy család – tizenhét gyermekkel – él itt együtt igaz testvéri szeretetben.
A Ferences Világi Rend egy olyan közösség, amelynek alapja a család. A család, amely önálló egységként nagyon fontos helyet foglal el Isten tervében. A világi rendi ferencesek az evangéliumi életre tesznek fogadalmat. Arra az életformára, amelyre Jézus hívott meg minden embert.
Az immáron nyolcszáz éves „intézménynek”, a Ferences Világi Rendnek van regulája, amely semmi mást nem „követel” az örökfogadalmat tett testvérektől, mint az evangéliumi élet gyakorlását, azaz az imádságot, az egyházban való szolgálatot, a Szentírás szeretetét és megismerését, valamint a testvéri közösséget, hogy minél személyesebb és mélyebb kapcsolatban élhessenek Istennel.
Minél szorosabb a közösségben élők kapcsolata, annál nagyobb a megtartó ereje. Ezt a szoros közösségi életet szeretné megélni az a négy család, amely együtt él Piliscsabán. Nem tesznek semmi látványosat, „pusztán” az életükkel, a hétköznapjaikkal tesznek tanúságot a világban. A világban, de nem a világ szerint élnek. Az édesapák dolgoznak, az édesanyák pedig otthon vannak, a háztartást vezetik, a gyerekeket nevelik.
Aktívan részt vállalnak a helyi egyházközösség és a karitász munkájában, segítenek a keresztény egyházak közötti jó kapcsolat, az ökumenizmus építésében.– Akkor éljük jól a ferences világi életünket, ha az emberek egy olyan életformát látnak, amire bárki azt tudja mondani: hiszen ez egyszerű, ebben nincs semmi rendkívüli, ez igazán vonzó számomra – mondja Kauser Tibor, a ferences világi rend tagja, háromgyermekes édesapa.
Isten gyengéd szeretete érhető tetten a ferences családban. Piliscsabán a legkülönbözőbb emberek élnek együtt örömben, egyszerűségben, szeretetben. A kertkapun belépve olyan érzése támad az idegennek, mintha egy másik világba érkezne. Különleges, szavakkal nehezen leírható atmoszféra fogadja a vendéget. Azt a Láthatatlant érzi, ami a közösség tagjait különbözőségük ellenére is összeköti. Csak egy idegen veheti észre, hogy ugyanúgy ragyog a szemük, hogy ugyanolyan testvéri szeretettel fogadnak és látnak vendégül minden odaérkezőt, hogy egy Lélek fúj bennük. Szavak nélkül is Isten gyengéd szeretetét hirdetik.
