Májusi hídrakás
Mindszenty József élő emlékezete
Szerző: Kovács Gergely
De a képek és a tárgyak másról is beszélnek. A magyar nép hagyományos, vidéki vallásosságáról, amiben a kis József fölnevelkedett, édesanyjáról, akit egy másik szeminárium falai között – mint kispap – lírai könyvben megénekelt. Ugyanitt a biztos egyházi karriert jelentő külföldi taníttatás lehetőségének elutasításáról, és ilyenformán a lelkipásztori szolgálat elhivatott fölvállalásáról. A bíboros életfelfogásáról, arról, hogy az édes anyanyelv, a magyar nemzethez tartozás, a szülőföld vállalása egy nem csereberélhető isteni akaratmegnyilvánulás.
Egy páratlan életút állomásai jelennek meg a zarándok szemei előtt. Szépek, mint a Boldogasszony Éve, keserűek, mint az a tengernyi szenvedés, ami a végül hazáját elhagyni kényszerült főpap arcáról leolvasható, és ami kitöltötte tevékeny, avagy tétlenségre kényszerített, engesztelő életét. Hirtelen egy bíbornoki uszályt világít meg a reflektor fénye: Mindszenty József, a Krisztus vérével bíboros! Ez az emlékhely a legyőzetve győzedelmeskedő főpásztort idézi, aki a soha el nem vesztett földi hazájából útnak indulva Örök Otthonra talált.Nagy élményt nyújt ez az emlékhely, látogatásából fakadjon sok imádság és égi közbenjárás, hogy még elevenebbé tegye azt a ragaszkodást, ami tiltások és elhallgatások ellenére, minden határt ledöntve összeköti egyházával és hazájával azt a főpapot, aki lélekben 15 millió magyar lelkipásztora volt. Földi életében nemcsak szóval, hanem tettel is.
Mindszenty József nem sokat beszélt esélyegyenlőségről és a javak igazságos elosztásáról, de Budán a romország prímása romházban lakott, és Esztergomban a hercegprímási asztalnál nem volt helye hercegi fogásoknak. Hiteles egyszerűség jellemezte Mindszenty bíboros életét, amit nem a nyilvánosság előtt, hanem házon belül, az Isten színe előtt gyakorolt. És miközben a hercegprímás ebéd után szentségimádásra vonult vissza, addig beosztottjai közül néhányan rohantak le a konyhába, hogy kiegészítsék a böjti étkeket.
Mindszenty József nem hirdetett hangzatos szolidaritást, de nem röstellt koldulni nyomorgó magyarjai számára. Ha a város éhezett, a falut hívta segítségül, ha üldözött felvidéki magyarokról volt szó, akkor a befogadó szeretetet sürgette és gyakorolta. Beutazási engedélyt kért Csehszlovákiába, hogy ottani püspöktestvéreit keresztény humánumra hangolja, és ezzel a kisebbségi magyarok szenvedéseit rövidítse, de útlevélkérelmét a hatóságok elutasították.
Mindszenty József nem beszélt toleranciáról, de kiállt az üldözött svábság és zsidóság mellett, és amikor idehaza lett üldözötté a magyar, akkor az internálótáborok lakói számára az ő lelkipásztori látogatásai jelentették az egyetlen vigasztalást. A hercegprímás mellett értékes embereknek érezhették magukat azok, akiket másodrendűnek minősített a demokráciát hirdető társadalom.
Esztergomban, a Mindszenty Emlékhelyen emberséget tanultam, és hiteles példaképre találtam, s hogy ezt az élményemet megoszthassam a kárpát-medencei magyar családdal, a Familia olvasóival, régi szokás szerint a májusi búcsúból, ebből a történelmi időutazásból búcsúfiát is hoztam: egyik legkedvesebb Mindszenty-képemet. Mindig az jut eszembe, ha ránézek: „Ecce Homo”, a nyírásra váró Bárány, Krisztus hűséges bajnoka. Szeretem nézni palástját, ami talán azért olyan nagy, hogy elférjen oltalma alatt minden magyar, megkülönböztetés nélkül, mint a régi, köpenyes Szűzanya-képeken.
Mindszenty József, hitvalló életed érdemeire kérlek, változó határok között vívódó magyarjaid számára esdekeld ki nemzeti széthúzásunk ellenére a mindenkori, szoros összetartozást, és „Hazánkat így mentsd meg!”