Cikkek listázása

Egy missziós atya Pápua Új-Guineában

Határok nélkül

Szerző: Lányi Béla SVD

„Ha nem láttam volna magam, el se hittem volna - emlékezik vissza a 85 éves Szalontai Sándorné -, ahogy páter Végvári az ostrommal, az orosz katonák önkényeskedésével dacolva, életét kockáztatva gyűjtötte az élelmiszert a budatétényi szerzetes nővérek által gondozott mozgássérült és szellemi fogyatékos gyermekek számára. Egyszer tanúja voltam, ahogy utána is lőttek. Nem találták el, az atya pedig kis kordéjával nyugodtan továbbhajtott. Ha jó ügy érdekében kellett dolgozni, nem ismert határokat!" - ilyen ügyet szolgált a ma 90 éves Végvári János a misszióban. A Gondviselés műve volt, hogy nem vették fel a kalocsai szemináriumba és így a verbitákhoz kérte felvételét. A kőszegi Missziósházban szeretettel fogadták, de egy idő múlva haza kellett mennie, mert úgy tűnt, hogy nem eléggé egészséges a trópusi szolgálatra. Mivel nagyon szeretett volna missziós lenni, otthon minden munkát elvállalt, hogy megerősödjön. Így visszavették a missziósok, de rögtön át is küldték a határon, hiszen ekkor (1935-ben) Ausztriában volt a noviciátus a magyar jelentkezők számára is. Itt már nem vonta senki kétségbe az alkalmasságát, hiszen még úszóversenyt is nyert, de pappá szentelése (1941) után két héttel az akkori fasiszta vezetés államosította a Missziósházat. Az atyák számára a bécsi ferences kolostort jelölték ki kényszertartózkodási helyül. János atya ügyességével az államosított rendházból ki tudta hordani azokat a könyveket, ruhákat, amiket a hirtelen elkergetett szerzetesek nem tudtak magukkal vinni. A rendi vezetés megengedte neki, hogy újmisét mondjon Magyarországon. Páter Végvári szeminarista korából jól ismerte Kőszeg környékét: tudta, hogy az osztrák oldalon lévő Rőtfalva (Rattersdorf) egyik sétánya (az úgynevezett Kies andalgó) az erdőn keresztül éppen a kőszegi Szent Imre Missziósházhoz vezet, így baj nélkül átjutott. A szülőfalujában, Bácsszentgyörgyön összegyűlt hatalmas ünneplő hívőseregnek fogalma sem volt róla, hogy újmisésként egy „határsértőt" ünnepelnek!

Végvári atya remek tájékozódó képességére még sokszor szükség volt. Egyszer rendi megbízatásból két osztrák zsidó hölgyet kellett kimenekítenie Bécsből, akik aztán egy magyar zárdában húzták meg magukat a szovjet csapatok érkezéséig. Utána a magyar verbita missziós szeminaristákat kellett külföldre vinnie. Ezek a kispapok mai társaikhoz hasonlóan akkor is azzal a tudattal léptek be az Isteni Ige társaságába, hogy távoli országba fognak menni. „Disszidálniuk" kellett, mert akkor már le voltak zárva a határok, de ez igazából hithirdető küldetésük megvalósítását jelentette. Végvári atya hidegvérrel vezette át őket a határőrök között, átbújtak a szögesdróton és már meg is érkeztek Ausztriába. Itt átadta őket az osztrák verbitáknak, maga pedig visszajött a kommunista Magyarországra. Kertészként helyezkedett el, majd amikor látta, hogy még sokáig fog tartani a diktatúra, a „megszokott módon" végleg elhagyta az országot.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>