Több mint szociális munka
Változtatni a jövőn
Szerző: Kácser Anikó
A csaknem ezer éve Európában vándorló cigányság Árpád-házi királyaink idején érkezett Magyarországra kisebb csoportokban. A cigány nemzetséget először egy 1373-ból származó oklevél említi, későbbi történelmünknek pedig már folyamatosan résztvevői. A törökök ellen harcoló katonák gyakran használták a jelentéktelennek tartott – és szabadon mozgó – „kumpániákat” hírszerzésre, a Rákóczi-szabadságharcban a fejedelem zászlaja alatt harcoltak, 1848-ban pedig a forradalom mellé álltak és többek között kézműves cikkeikkel segítették a csapatok ellátását.
– A magyar nem cigány nép, de a cigányok, akik évszázadok óta itt élnek, magyarok – mondja Dutra Mária Lurdes, a Jó Pásztor Nővérek rendi főnöknője. – A cigányság problémája nem csak a cigányoktól és nem csak a magyaroktól függ. A cigányok nem akarnak magyarok lenni, a magyarok pedig nem akarják befogadni őket. De nincs „Cigányország”, nekik is ez a hazájuk, ezt kell szeretniük úgy, mint sajátjukat. Azért magyar valaki, mert itt született és itt lett felnevelve? Ez rájuk is igaz. Vagy azért, mert magyar az anyanyelve? Nekik is az. Nyolcvan százalékuk csak magyarul tud, és ha beszél is valamilyen cigány nyelven, azt csak a magyar mellett teszi. Itt nem a bőrszín vagy a nemzetiség a probléma, hanem hogy nem fogadjuk el egymást.
Ezen az el nem fogadáson igyekeznek változtatni a Jó Pásztor Nővérek, akik a rendszerváltozás után visszakapva régi budapesti rendházukat, a közösség hivatásához hűen (a perifériára szorult lányok és asszonyok megsegítése) anyaotthont létesítettek. Az otthon lakóinak több mint a fele cigányasszony, de a cigánypasztoráció a fővárosban nem kiemelten fontos tevékenységük. Mikor Budapesten megvették lábukat, az akkori rendi vezető, Georgette Notter tanácsára vidéken kerestek feladatot. Olyan települést kerestek, ahol üres a plébánia és van feladat. Az egri érsek hívta fel a figyelmüket a kis mátraaljai településre, Gyöngyösoroszira, ahol a legtöbb feladat a cigánypasztoráció terén van. Mikor a nővérek látták, hogy a gyerekek mezítláb járnak a hóban, tudták, ott a helyük.
