Cikkek listázása

Urunk színeváltozása és a Szent Kereszt felmagasztalása

Tábor-hegyről Golgotára

Szerző: Papp Tamás

Az idő és az örökkévalóság partját köti össze Urunk színeváltozásának és a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe. Negyven nap – egy érett, emberi tapasztalás ideje – választja el egymástól a két ünnep dátumát (augusztus 6. – szeptember 14.), ezzel is jelezve, hogy Krisztus dicsősége, borzalmas kereszthalála és diadala összetartozik… 

Az első ünnep kialakulása a magyar történelemmel is kapcsolatban van: III. Callixtus pápát a nándorfehérvári csata előtt egy évvel választották Szent Péter székébe. A hetvenhét éves pápa azonnal felismerte a török elleni harc világtörténelmi feladatát. Hajókat építtetett, ágyúkat öntetett, és közben prédikátorokat küldött Európa szinte valamennyi országába, hogy a mohamedán félhold elleni keresztes hadjáratra buzdítsák az embereket. Így jutott el hazánkba Kapisztrán Szent János. Európa népeinek többsége akkor sem hallgatott kellőképpen a pápára. Voltak, akik tiltakoztak a kivetett hadiadók ellen, mások különbékét kötöttek a szultánnal. II. Mohamed százötvenezer fős seregét, amely kétszáz hajóval és háromszáz ágyúval érkezett Nándorfehérvár alá, Hunyadi János maroknyi keresztesei visszaverték. A győzelem örömmel töltötte el a pápát, aki hálaadásul elrendelte Urunk színeváltozásának ünnepét és a déli harangszót, figyelmeztetni akarván ezzel Európa népeit az összefogásra, mely sajnos nem jött létre.

Ugyanakkor mély, lelki tartalma is van Urunk színeváltozása ünnepének: Jézus isteni dicsősége átragyog testi mivoltán. Valahogy úgy, mint amikor a tűz belülről átjárja, és folyékonnyá izzítja a vasat. Az álmukból felriadt apostolok Jézust látják, amint Illéssel és Mózessel közeli haláláról beszélget, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Mindezt azonban akkor még nem értik az apostolok, és lelkesen felkiáltanak: Mester, jó nekünk itt lennünk! Ott, abban a pillanatban könnyűnek tűnt Péter és társai számára engedelmeskedni a mennyei szózatnak: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok”. Jézus azonban úgy rendelkezett, hogy a hegyről vissza kell térni a hétköznapok világába, és folytatni kell azt az utat, amely Jeruzsálembe, a Golgotára vezet. A Katolikus Egyház Katekizmusa a tábor-hegyi színeváltozásról ezt írja: „Egy pillanatra Jézus megmutatta isteni dicsőségét, ily módon megerősítette Péter hitvallását. Ugyanakkor megmutatta, ahhoz, hogy bemehessen dicsőségébe, Jeruzsálemben a keresztet kell elszenvednie”. (KEK 555) 

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>