Cikkek listázása

Emmerich Katalin Anna, a látnoknő (1774–1824)

Krisztus szenvedő „képmása”

Szerző: Vida Tivadar

Ez év október 3-án az utolsó magyar királyon és osztrák császáron, IV. Károlyon kívül II. János Pál pápa boldoggá avatja Emmerich Katalin Annát is, aki éppen Szűz Mária születésének ünnepén, 1774. szeptember 8-án látta meg a napvilágot a vesztfáliai Coesfeld melletti Flamske faluban Emmerich Bernát és Hillers Anna földműves házaspár gyermekeként.

Érdekes módon már gyermekkorában a nap bármely órájában és akármilyen foglalkozás közben látott olyan képeket, amelyek az Ó- és Újszövetség különböző eseményeire és fejleményeire vonatkoztak. Ezekről később ő maga így számolt be:

„Amikor öt-hatéves koromban gondolkodtam az Apostoli Hitvallásnak erről a cikkelyéről: »Hiszek az Atyaistenben, a mennynek s a földnek mindenható Teremtőjében«, a lelkem elé mindenféle képek kerültek a menny s a föld teremtéséről. Láttam az angyalok bukását, a földnek s a paradicsomkertnek, Ádámnak és Évának a teremtését s a bűnbeesést. Úgy gondoltam, hogy ezt mindegyik ember ugyanúgy látja, akárcsak a körülöttünk lévő dolgokat, így a szüleimnek, a testvéreimnek és játszótársaimnak egészen elfogulatlanul beszéltem erről, mígnem észrevettem, hogy kinevettek, s azt kérdezték, vajon van-e valami könyvem, amiben mindez benne van. Ekkor lassanként hallgatni kezdtem ezekről a dolgokról… Ilyen látomásaim mind éjjel, mind fényes nappal voltak a mezőn, a házban járva, dolgozva, mindennemű foglalkozás közben.” (K. Schmöger Emmerich Katalin Annáról írt könyvének 1907. évi kiadása, 19. o.)

Katalin Anna már fiatal éveitől kezdve heves vágyat érzett a szerzetesi élet után. 1802 szeptemberében be is lépett a dülmeni Agnetenberg Ágoston-rendi apácakolostorába, de az úgynevezett felvilágosodás és a 19. század elejének németországi zavaros politikai helyzete éppúgy eljutott a kolostorok feloszlatásához, mint a 20. századi kommunista parancsuralom. Amikor 1811 decemberében az agnetenbergi kolostort is feloszlatták, Katalin Anna a dülmeni Roters nevű özvegyasszony házában talált otthonra. Annyira beteg és gyönge volt, hogy csak segítséggel tudta elérni új otthonát.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>