Cikkek listázása

Família magazin – cikkek listázása

Lengyel Erzsébet
Apostagi hangulatok

2007. július :: 2. oldal
Apostagnak, ennek a Duna bal partján, Budapesttől mintegy hetven kilométerre található Bács-Kiskun megyei falunak a neve sok keresztény fiatal számára egybeforrt a Ladik Fesztivállal. A tizenkét éve hagyományosan augusztus első >>>
2007. július :: 3. oldal
A családjaink életét fenyegető mindennapi szétszórtsággal szemben gyógyító balzsam a nyári szabadság, amikor végre együtt lehetünk. Az év többi hónapjában szülők és gyermekek szinte egész nap egymástól független, >>>

Körössy László
Az Úr átölel

2007. július :: 6. oldal
Kereszténységüket a közéletben is nyíltan vállaló, hitvalló embereket bemutató sorozatunkban szeretnénk megmutatni néhány egyházi-közéleti ember személyiségének kevésbé ismert vonásait. Ezúttal a Ferences Mária Misszionárius >>>
2007. július :: 8. oldal
Minden bizonnyal Botticelli festette annak a freskónak egyik részletét, a Mértékletesség allegóriáját, amely az esztergomi várban, Vitéz János dolgozószobájának falán látható. A freskó restaurálásán 2000 óta dolgozó >>>

Szalontai Anikó
Egy világ – egy fogadalom

2007. július :: 10. oldal
„Mi hasznom a cserkészetből? Javulok. Erősödöm testben és lélekben. Edzem magam. Sok fiúval ismerkedem, és ezek mind jó barátaim lesznek. Megismerem a természetet. Tanulok engedelmeskedni. Tanulok tanulni. Tanulok dolgozni. >>>
2007. július :: 12. oldal
Az egység és az egyetemes testvériség megvalósítását tekinti legfőbb céljának az 1943-ban Trentóban Chiara Lubich által alapított Fokoláre Mozgalom, amely először Olaszországban, azután Európában, majd az egész világon >>>
2007. július :: 14. oldal
Az ember társas lény. Szeretetre, emberi kapcsolatokra, gyerekekre vágyik. Ha valaki katolikus családban nő fel, esetleg utóbb ismeri fel a katolikus hit igazságait, szentségnek tekinti a házasságot, mely Isten előtt köttetik – a >>>
2007. július :: 16. oldal
Idén szeptemberben a budapesti Városmisszió alkalomból hazánkba érkezik Lisieux-i Szent Teréznek, a missziók védőszentjének ereklyéje. Az 1897-ben meghalt francia karmelita nővért 1923-ban boldoggá, 1925-ben pedig szentté avatták. >>>

Bókay László
Hitünk (vér)tanúi

2007. július :: 17. oldal
A diktatúrák legtöbbször tankok, géppisztolyok segítségével, csalásokkal és hazugságokkal kerülnek hatalomra, fennmaradásukat pedig a vezetők folyamatos félelme teszi még elviselhetetlenebbé. Így volt ez a magyarországi kommunista >>>

Bodnár Zita
Mesélő harangok

2007. július :: 18. oldal
A nagyvárosok zajában egyre ritkábban halljuk meg a harangok zúgását, a települések életét irányító funkciójukat pedig mára szinte teljesen elvesztették. Pedig a harang nemcsak használati tárgy, hanem nagyon precíz kidolgozást >>>
2007. július :: 20. oldal
A Budai Irgalmasrendi Kórház első épületének alapkőletétele 1807-ben, első szárnyának megnyitása 1815-ben történt, majd 1903-ban megnyílt az új Irgalmasrendi Kórház. 1950-ben államosították. A rend 2000-ben kapta vissza az >>>
2007. július :: 22. oldal
Sokan próbálták már egyetlen definícióval megfogalmazni, hogy mit is jelent pontosan a misszió. Egyesek plébániákon, iskolákban, kórházakban, illetve a média által igyekeznek elvinni minden néphez az örömhírt: hogy Krisztus >>>

Jakubecz Márta
A kalász üzenete

2007. július :: 23. oldal
A júliusi reggeleken, amikor a kertekben még ott csillognak a virágszirmokon a hajnal friss harmatcseppjei, és utánozhatatlan hangulatot varázsol eléd az ablakod alatti madárdal, megérzed, hogy ez a szépség egyszeri – ugyanígy már >>>

Nevelős Zoltán, Vajda Judit
Nézőtér

2007. július :: 24. oldal
Goya kísértetei (Goya’s Ghosts)Francisco José de Goya y Lucientes spanyol festő élete olyan izgalmas és változatos volt, hogy az mindenképpen filmre kívánkozik. A szép kort, 82 évet megélt művész igen szegény sorból >>>

Katona Marianna
A két korsó

2007. július :: 25. oldal
A fazekas korongja sebesen pörgött, a kérges kezek művészi ügyességgel formálták az agyagot. – Te leszel a legkecsesebb kancsó, amit csak életemben készítettem! – ­dünnyögte lelkesen a fazekas. – Jó árat kapok >>>

Somogyi Kristóf
Hármasban szép az élet

2007. július :: 28. oldal
A 3-as BMW mindig is nagy pénzt hozott a bajorok konyhájára; Nyugat-Európában is nagyon kelendő, akárcsak kicsiny hazánkban. Az ok nagyon egyszerű: a kategóriáján belül nem drága, visszafogottan vagány és megbízható. Talán ez is >>>
2007. július :: I. oldal
Már csak két és fél hónap választ el bennünket a szeptemberi budapesti Városmissziótól. Aki a fővárosban lakik, lehetetlen, hogy ne hallott volna már a plébániáján a helyi előkészületekről, esetleg el is ment egy-egy olyan >>>
2007. július :: II. oldal
„Szabadba fiúk, a nap arca nevet,Itt pezsdül a friss, üde élet.Járjuk be a mezőt és a rengeteget,Szabadul a szabadban a lélek…” (Fiúk, fel a fejjel…)Az idézett >>>
2007. július :: IV. oldal
Dr. Csorba Eszter huszonöt éve orvos; gyermekideggyógyász. Szervi idegrendszeri betegségekkel foglalkozik. Nap mint nap találkozik szülési sérültekkel, epilepsziásokkal, daganatos betegekkel s olyan gyermekekkel, akik balesetet szenvedtek. >>>
2007. július :: VI. oldal
„Ebben az órában, amikor az Egri Főegyházmegyében megkezdem lelkipásztori szolgálatomat, székesegyházunk impozáns homlokzatának feliratával fordulok hozzátok: »Venite adoremus Dominum! – Jöjjetek, imádjuk az >>>
2007. július :: VIII. oldal
A Gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium csángó és székely növendékei magyarországi hangversenykörútra indultak a sárospataki Szent Erzsébet Iroda meghívására. Körútjuk első színhelyéül méltán választották a >>>
2007. július :: XI. oldal
Augusztus 26. és 28. között rendezik meg hazánkban az első olyan tudományos ülést, amely a zsidó, keresztény és muzulmán vallás szent könyveinek egymáshoz való viszonyával foglalkozik. Ez a rendezvény immár a 19. a Szegedi Biblikus >>>
2007. július :: XII. oldal
A Pannonhalmi Főapátság 2004-ben nyújtott be pályázatot a világörökségi helyszínek turisztikai célú fejlesztésére irányuló, az Európai Unió által támogatott Program Irányító Hatóságához, és 2005-ben elnyerte lehetőséget >>>
2007. július :: XIII. oldal
A napokban bensőséges ünnepség keretében áldotta meg Kalocsán a régi jezsuita iskola – ma Szent István Gimnázium – egykori kitűnő diákjaira emlékező gránit táblát Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye >>>

Horváth István Sándor
Hitvallók és vértanúk üzenete

2007. július :: XIV. oldal
Soós Viktor Attila történész, levéltáros és kutató évek óta foglalkozik az 1950-60-as évek egyházi áldozatainak, köztük Brenner János káplánnak az esetével. 2003-ban Császár Istvánnal, Brenner János boldoggá avatása ügyének >>>

Tompos Vince
Egyház a hajón

2007. július :: XVI. oldal
Az idén 20. alkalommal rendezték meg a Táltos utcai Szent Kereszt-templom szervezésében és a XII. kerületi Hegyvidék önkormányzat támogatásával azt a zenés-családi hajókirándulást a Dunán, amelyen számos budapesti plébánia >>>
Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>