Cikkek listázása

Família magazin – cikkek listázása

Körössy László
A csodáról és az angyalról

2006. december - 2007. január :: 2. oldal
Gável Andrással, az együttes vezetőjével éppen azután beszélgettünk, hogy az utolsó énekpróbát tartotta a váci Karolina Katolikus Általános Iskola gyerekkórusának, készülve az új CD-felvételre. A Szüless meg bennem című >>>
2006. december - 2007. január :: 3. oldal
A lélek megújulására van szükség ahhoz, hogy körülöttünk emberibbé váljon a világ. Ez a felismerés vezette püspökeinket, amikor pontosan egy évvel ezelőtt hazánk lelki megújulásáért elindították az engesztelő imaévet. >>>
2006. december - 2007. január :: 7. oldal
Immár hetedik éve, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia minden esztendőben egy-egy konkrét, reményeink szerint a társadalom számára fontos keresztény értékre összpontosító üzenettel lép a nyilvánosság elé. A >>>
2006. december - 2007. január :: 8. oldal
Prohászka-év a Székesfehérvári Egyházmegyében„Szent X. Piusz pápa 1905. december 11-én kelt okiratával megerősítette a császári kinevezést, és Prohászka Ottokárt a Székesfehérvári Egyházmegye élére >>>
2006. december - 2007. január :: 10. oldal
Kereszténységüket a közéletben is nyíltan vállaló, hitvalló embereket bemutató sorozatunkban szeretnénk megmutatni néhány egyházi-közéleti ember személyiségének kevésbé ismert vonásait. Ezúttal dr. Zlinszky János >>>
2006. december - 2007. január :: 12. oldal
Az idei év elején (február 3-án) egy hivatalos felmérés során Budapesten háromezer hajléktalan embert regisztráltak. „Ezek az emberek a lehető legrosszabb állapotban voltak, akár mentálisan, akár fizikailag. Velük kellene a >>>
2006. december - 2007. január :: 14. oldal
Dr. Lábady Tamás tagja a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottságának, az Akadémia Köztestületének doktor képviselője, volt alkotmánybíró, jelenleg a Pécsi Ítélőtábla elnöke, a Pázmány Péter Katolikus >>>

Lambert Attila, Madocsai Bea
Családi örömök és ürömök

2006. december - 2007. január :: 16. oldal
Csány Béla villamosmérnök és felesége, Márta zenepedagógus. 21 éve házasok, hat gyermek szülei. A négy fiú 19, 17, 15, 13 éves, a lányok 10 és 4. Az általuk bejárt lelki útról vallanak, és arról, hogyan tanultak minden jó és >>>
2006. december - 2007. január :: 17. oldal
Az elmúlt hónapok hírei közt gyakran szerepeltek olyanok, melyek a gazdasági megszorításokról, konvergenciáról, gázárakról, kedvezmények, támogatások megszűnéséről szóltak. Az elmúlt hetek reklámjait figyelve viszont >>>
2006. december - 2007. január :: 18. oldal
Az Emánuel Közösség kezdeményezésére döntött úgy Európa öt nagyvárosának, Bécsnek, Párizsnak, Lisszabonnak, Brüsszel­nek és Budapestnek érseke – Christoph Schönborn, Jean-Marie Lustiger, José da Cruz Policarpo, Godfried >>>
2006. december - 2007. január :: 20. oldal
Jelenleg az esztergomi bazilika Téli-kápolnájában található a jövő szeptemberben hazánkban sorra kerülő város­misszió keresztje, Ozsvári Csaba ötvösművész alkotása. A közel három méter magas, bronz borításokkal díszített >>>

Szalontai Anikó
Együtt az úton

2006. december - 2007. január :: 22. oldal
Az immár több mint egy évszázada elindult egységtörekvés mellett a Római Katolikus Egyház a II. Vatikáni Zsinaton kötelezte el magát. Az elmúlt évtizedekben megvalósult számos történelmi jelentőségű találkozó, s elindult több >>>

Szalontai Anikó
Az élet menete a jövôért

2006. december - 2007. január :: 24. oldal
Immár tizenhét éve, hogy a Szent Ambrus Közösség támogatásával és a pálos rend közreműködésével a belvárosi főplébánia-templomban aprószentek napján, december 28-án először tartottak engesztelési napot az abortuszban meghalt >>>
2006. december - 2007. január :: 25. oldal
Az elmúlt évszázad két világégése, forradalmai és (tév)eszméi számtalan szeretetre, békére törekvő ember életét nyomorították meg, tették tönkre. Voltak azonban olyanok, akik e jelenségek ellen hitüket megerősítve, Mária >>>
2006. december - 2007. január :: 26. oldal
1506-ban, amikor II. Gyula pápa megkezdte a mai Szent Péter-bazilika építtetését Rómában, Szent Péter sírja felett, a magyar egyházfő, Bakócz Tamás (1442–1521) is letette sírkápolnájának alapkövét Esztergomban. Ez a >>>
2006. december - 2007. január :: 28. oldal
A világ legnagyobb koncerteseményét, melyet a föld lakosságának zeneszerető közönsége szinte mindenhol élvezhet, és mely az elmúlt évtizedekben a bécsi zenei, kulturális és társadalmi élet egyik fontos intézményévé lett, immár >>>
2006. december - 2007. január :: 30. oldal
„A Magyar Emlékekért a Világban Egyesület (MEVE) 2001-ben alakult. Európában és világszerte a magyar emlékhelyek felkutatásával, képi megörökítésével és dokumentálásával foglalkozik. Célja másrészt a hazánkban >>>
2006. december - 2007. január :: 31. oldal
Elszakított magyarok karácsonya… címmel rendez irodalmi estet a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület a Gloria Victis – 1956 megemlékezés-sorozata keretében. Irodalom, vetítés és zene mellett az est előadója lesz a 80-as >>>
2006. december - 2007. január :: 32. oldal
Ahányan csak élünk a földön, annyifélék vagyunk: kicsik, nagyok, fiatalok, idősek, nők, férfiak. Sokféle virág Isten virágoskertjében. S ebből a sokféleségből adódik, hogy valamennyi­en mást és mást tartunk értékes >>>
2006. december - 2007. január :: 34. oldal
E sorok írója rendszeresen mutatott be a Família magazinban külföldön élő papokat, szerzeteseket. Most őt is újabb, hosszú külföldi kiküldetésre indítja a rendi vezetés, hiszen a misszionáriusi munka eredeti természete szerint az >>>

Suhajda Lajos SVD
A gyermek érték

2006. december - 2007. január :: 35. oldal
December, advent, karácsony: együvé tartoznak, és közös üzenetük van: a gyermek.Izajás próféta jegyezte fel az isteni üzenetet: „Gyermek születik, fiú adatik nekünk” (Iz 9,5).Amikor 700 évvel az üzenet után >>>

Kalacsi János
Modern háromkirályok

2006. december - 2007. január :: 36. oldal
A történet ismerős, még gyermekkorunkban hallottuk: volt három férfi – a hagyomány királyoknak, bölcseknek tartja őket –, akik a csillag láttán messzi földről felkerekedtek, hogy hegyen-völgyön át, hosszú hónapokig >>>

T. Bori Zsuzsa, Joe Lederer
Karácsony Shanghaiban

2006. december - 2007. január :: 37. oldal
Egy időben Kínában éltem. Tavasszal, gyilkos hőségben érkeztem Shanghaiba. A csatornák bűze az égig ért, és a levegő tele volt az avas szójaolaj undorító szagával. A felhőkarcolók mellett agyagkunyhók húzódtak meg; előttük >>>

Katona Marianna
Borzalka ünnepe

2006. december - 2007. január :: 38. oldal
Az erdő mélyén, a sűrű bokrok tövében épült házikóban Borzalka éppen össze­gyűjtött pénzecskéjét számolgatta:– Végre összegyűlt a pénzem egy jó meleg, kötött sapkára. Holnap el is megyek báránymamához és >>>

Nevelős Zoltán
Nézőtér

2006. december - 2007. január :: 39. oldal
A születés (The Nativity Story)A Jézus születését megelőző események elevenednek meg az amerikai filmben, melynek hőse Mária és József, két nemcsak fizikai értelemben úton levő ember, akik csodás események részesei >>>

Somogyi Kristóf
A leggyengébb láncszem

2006. december - 2007. január :: 41. oldal
2003. Ingolstadt, Audi-központ: „Ki kell találnunk valamit, hogy felvegyük a versenyt a Mini Cooperrel és a Mercedes A-osztállyal.” Valami hasonló mondat hagyhatta el az Audi főmérnökének az ajkát, amikor elhatározta, hogy >>>

Sipiczki Sándor
Kenyerek és rózsák

2006. december - 2007. január :: I. oldal
November 19. évről évre kiemelkedően jeles ünnepnap a kecskeméti, Czollner téri Szent Erzsébet-templomban, az idén azonban többszörösen is az volt. Vasárnap – ha csak egy napra is – a hírös város lett a Kalocsa-Kecskemét >>>
2006. december - 2007. január :: II. oldal
„Ébresztgetem nemzetünk megszentelt hagyományait, amelyek nélkül egyesek talán igen, de a nemzet nem élhet…” Bár hosszú évtizedeken át agyonhallgatták, elnémították Mindszenty József bíboros – korábban >>>

Kovács Ágnes
Az íróasztal

2006. december - 2007. január :: IV. oldal
„…emlékszem, édesanyám cukros vízben megfőzte a tarkababot, színes papírba becsomagolta, majd a papír széleit bevagdosta, az volt nekünk a szaloncukor. Mindig szegények voltunk, de a karácsonyt nagyon vártuk. Nemcsak az >>>
2006. december - 2007. január :: VI. oldal
Három a fiú Gomboséknál: Márk ötéves, Dani három, Levente pedig egy lesz karácsonykor. A kaposvári házaspár, Anita és Péter a legszebb ajándékot kapta tavaly szenteste. Akkor érkezett meg a harmadik gyerkőc, s bár meglehetősen >>>

Horváth István Sándor
Piros gyertya az adventi koszorún

2006. december - 2007. január :: X. oldal
A karácsonyi előkészület idejének egyik szép jellegzetessége, hogy templomainkban adventi koszorút állítunk, amelyen hétről hétre mindig eggyel több gyertyát gyújtunk meg, így jelezvén az ünnep közeledtét. Napjainkban egyre több >>>

Zólyomi-Katona Theodóra, Katona Attila
„Múltba gyökerezett jövő”

2006. december - 2007. január :: XII. oldal
A Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez tartozó kis település, Csengele plébániáján négy éve egy fiatal, háromgyermekes hitoktató házaspár él és tevékenykedik világi apostolként Krisztus szolgálatában. Ők mutatják most be 75 éves >>>
2006. december - 2007. január :: XIV. oldal
Pécs belvárosában immáron tizenöt esztendeje szerez boldog, kiegyensúlyozott napokat az Apáca utcában működő Árpád-házi Szent Margit Óvoda a kisgyermekeknek. A kezdetekről, mindennapokról, a keresztény nevelésről kérdezte lapunk >>>

Szarvas István
Délutáni hívás

2006. december - 2007. január :: XVI. oldal
Bizonyára ismerős az az evangéliumi példázat, miszerint egy szőlősgazda kiment a piacra embereket felfogadni. Megtette ezt a nap reggeli, déli, sőt a délutáni órájában is. Ehhez hasonlította Balog Gyula rektor atya a szeminárium >>>
Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>